2013. január 15., kedd

Jungfrau Region, Mürren, SzG3


Wengen mellett ez a másik ismert hely, amelyik un. napteraszon fekszik. A Lauterbrunnen-i fővölgy meredek sziklafala feletti teraszon található ez a kis nyaralófalu. Ide a turisták csak vagy kötélpályával (Schilthornbahn - nem tartozik bele a Jungfraupassba!!!), vagy a Lauterbrunnenből induló nagykabinos kötélpályával + a Mürrenbah-nal lehet ide eljutni (ez Jungfraupass-os megoldás). Régebben sikló vitt fel a vasútig (itt ezt villamosnak is hívják, mivel nem fogaskerekű vasút és csak 3 megállója van, ebből kettő végállomás), most egy nagy kabinos felvonó. Az átszállásnál sietni kell (ez majdnem minden átszállásra jellemző), mert a villamos rögtön indul. A peremtől egy kissé beljebb halad a villamos, így a mélységben nem, "csak" a gyönyörű panorámában lehet gyönyörködni. Néhány perc után meg is érkezik Mürrenbe. Érdekes módon ez a falu volt a legkevésbé virágos az összes közül. A falu végén csatlakozik be a völgy felől a Schilthorbanh. Olyan komplikált a vonalvezetése, hogy összesen négy szakaszból áll, ebből kettő csak ide feljönni a völgyből. Annak érdemes tovább menni, aki James Bond rajongó (elég húzós az ára, csak a kilátás miatt nem, de aki szereti James Bond-ot, annak érdemes felmenni a tetejéig, ugyanis itt vették filmre George Lazenby főszereplésével az Őfelsége titkosszolgálatában című 007-es filmet, a kilátást lehet pótolni egy Jungfraupassos helyről). Érdekesség, hogy egy külön teherliftje is van a Schilthorbahn-nak (ez is kabinos, ezzel hordják fel a szállóvendégek csomagjait):

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Lauterbrunnenből induló nagykabinos kötélpálya
 Mürren
 a Mürrenbahn
 Mürren
 a Mürrenbahn
 a Schilthorbahn
 a Mürrenbahn mürreni végállomása
 Mürren
 a Schilthorbahn
a Mürrenbahn

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése